Miután szülőként az a tapasztalatom, hogy ha érdeklődöm a csemetéimnél – hogy konkrétak legyünk, például – „Na mi volt Olaszországban?”, általában azt a frappáns választ kapom, hogy ”Semmi…”. Miután kíváncsi természetű vagyok, nem szoktam csak ennyiben hagyni: ”De legalább jól érezted magad ?” A válasz természetesen : ”Aha …”
Ezért úgy gondoltam, hogy röviden összefoglalnám, hogy mi is történt velünk.
A kiutazást rekord idő alatt – kevesebb mint 12 óra – letudtuk, és közben azért megfelelő számú benzinkút shopot és mosdót is meglátogattunk . Az út alatt a kellemeset a hasznossal összekötve vidám DVD-ket és úszóoktató filmekkel édesítettük meg a lassan csordogáló perceket.
Miután a tervezettnél előbb megérkeztünk – a gyerekek őszinte örömére –, a Mesternek még volt alkalma felhajtani a társaságot a tavaly megismert – és megszeretett – közelben lévő lankás dombra, miközben többször megemlítette, hogy ha itteniek lennénk, akkor ezt minden edzés előtt megcsináltatná. Gyerekeink ekkor őszintén örültek, hogy az Érdi egyesület tagjai .
A kis kiruccanás további hasznos oldala volt, hogy a gondos szülők által csomagolt kétnapi hideg élelem elfogyasztása keltette telt érzés elrepült a gyomrokból és a szálláson elfogyasztott vacsorát (saláta – tészta – hús – süti) mindenki gond nélkül kapkodta be.
Miután az esti könnyed séta jól sikerült – valamint a szálloda állagának megóvása érdekében –, a késő délelőtti buszindulás előtt, helyi idegenvezetés mellett még bevettük a hegy másik oldalát is, és még arra is maradt mindenkinek ideje, hogy az izzadt ruháit lecserélje a busz indulása előtt. A jó közérzetünket fokozta, hogy verőfényes napsütésben, kb. 5 – 8 fok körüli szép tavaszi időjárás jutott nekünk osztályrészül.
Rövid buszozás után megérkeztünk a kb. 1400 méter magasan levő Monte Porához, ahol már szerencsére találkoztunk nagyobb hóval is. Itt fellibegtünk egy állomással feljebb – a helyi síelő társadalom osztatlan örömére -, ahol is megebédeltünk, majd vidám hógolyózás és motoros szánkózás után lesétáltunk/lecsúszkáltunk a buszhoz, ahol még néma főhajtással megemlékeztünk Attiláról, a legendás érdi hópárducról, aki ez alkalommal nem tarthatott velünk.
A szállásra visszaérve a Mester örömmel tapasztalta, hogy még van idő egy kis átmozgató edzésre, ismerkedésre a helyi uszodában, így némi morgolódás után a társaság megtapasztalta az éltető közegünk másik halmazállapotát is.
Ezt követte egy gyors átöltözés, majd még időben megérkeztünk a helyi templomba, ahol meghallgattuk – szerény krónikásunk néhol dadogó, de sodró lendületű tolmácsolásában – a kiváló Armando atya prédikációját a pozitív életszemléletről.
Szellemi útravalóval felvértezve korgó gyomrunkat megtömtük és kiszáradt torkunkat leöblítettük a vendéglátóink által rendezett banketten. Gyermekeink a vacsora és az ajándékcsere után nyugovóra tértek, így már nem láthatták, hogy szakmai stábunk milyen dicséretes helytállást tanúsított a hagyományos színpadi szónoklatok területén. Az estét lezáró italo-disco során a jelenlevő szülők és edzők megmutatták, hogy él még a magyar virtus, és bár versenyt már veszítettünk el, de bankettet még soha.
Másnap reggel kipihenten – legalábbis a gyerekek – és vidáman indultunk neki a versenynek, amit két szakaszban: délelőtt – délután (rövid ebéd és pihenő megszakítással) igen sikeresen teljesítettünk. A szakmai részbe nem belebonyolódva, mindenki szívvel-lélekkel (no meg kézzel – lábbal) hajtott, minek eredményeként a hazaiak mögött kicsivel lemaradva a pontverseny második helyén végeztünk csapatban. Külön dicséretes, hogy a váltóban (ahol minden korosztály és nem képviselve volt) az első számú váltónk nagy fölénnyel nyert, és a második csapatunk is csak tizedekkel szorult a harmadik helyre. Az eredmények elérhetők a www.radicinuoto.it honlapról is.
Az estét a szokásos tartalmas vacsora, értékelés zárta és nagy örömmel állapíthattuk meg, hogy az elsőre velünk tartó gyerekek (és szülők…) zökkenőmentesen épültek be kicsiny, de összetartó csapatunkba mind a vízben, mind a parton. A napot a jól megérdemelt szabadidős programmal fejeztük be , és érdekes módon, mire elhangzott a takarodót kérő felhívás, már senkinek sem maradt energiája az ellenkezésre.
Másnap a reggeli után buszra pattantunk és egy-két vásárlás és vécézéssel felturbózott megálló után épségben és szintidőn belül gördültünk be az uszoda elé, amiért külön köszönet gyermekbarát sofőrjeinknek Klárinak és Jánosnak .
Összefoglalva tehát , bátran megállapíthatjuk hogy ez évben is magasabbra jutottunk, és ha lesz rá lehetőség jövőre is megpróbáljuk !
Kovács Miklós
